2010. július 31., szombat

Ennek nincsen címe. Nem nagyon tudnék neki mit adni. Most csak úgy írok, nem konkrétan valamniről. Csak már kicsit elegem van. Már kezd minden kicsit sok lenni. Igazából tökre jó lenne, ha mindenki hagyna engem. Ez több szempontból is megvalósíthatatlan, de jó lenne. Tegnap beleolvastam egy könyvbe, ami a Nanga Parbat megmászásáról szólt (8173 méter magas csúcs Ázsiában). Ugyan lényegében Reinhold Messner leírása volt a testvére tragédiájáról, de amikor a hegyen érzett magányát írta le, én akkor kezdtem el érdeklődni. Most az a megány kéne. Elmenni. Messze. Nagyon messze. Mindegy, hogy hova, csak nagyon messze legyen. Olyan messze, és olyan egyedül, hogy megváltás legyen hazajönni. Egyébként valahogy amikor jövök haza, mindig kicsit görcsbe rándul a gyomrom amikor beérek a városba. Én azt szeretném, hogyha nem kellene idegeskednem, hanem ujjonganék. Kitaláltam egy rendszert, ahogy hagyok jelet itthon, amikor elindulok valahova. Most például annyira mehetnékem van, hogy el fogok indulni. Illetve. Nincs itthon a bakancsom... basszus... szopó ág. Azért baj, mert esik. Különben nem lenne gond. Na mindegy. Menni akarok. Utálom, hogyha valahol úgy kell maradnom, hogy el akarok menni. Nekem a szabadulás velem született kényszerem. Viki mondta, hogy ő sokáig volt az anyukája pocakjában víz nélkül, és ezért imádja a vízet. Én meg a köldökzsinór csapdájában születtem. Szeintem én ezért menekülök. Ezért van időnként szabadulhatnékom. Mint most is. Nincs nagyon rossz életem, vagy ilyesmi, csak egyszerűen máshol akarok lenni. Nem tudom ezt elmagyarázni. Mások meg nem értik. Számomra irreleváns kérdéseket tesznek fel, például az alvási és tisztálkodási lehetőségekről, vagy az anyagi vonzatáról. Én pedig úgy vagyok vele, hogy ha álmos vagyok, akkor megkeresem a legjobb megoldást, hogy aludjak, ha koszos vagyok, megoldom, hogy fürödhessek, és ha pénz kell, akkor szerzek. Részemről ennyi az élet.

1 megjegyzés:

  1. Szerintem vannak dolgok, amiket elég, hogyha Te értesz. Ha menned kell, akkor talán még a bakancs sem lényeges. A vizes láb is előbb vagy utóbb megszárad.
    Jó volt elmenni a Művészetek Völgyébe csak úgy, és jó volt mutogatni egymásnak a kicsit azért irreleváns fotókat.
    Írj egy üzenetet, hogy merre indultál, aztán menj, ha szeretnél. Ha 3 nap után sem jelentkezel, elkezdünk keresni. :)

    VálaszTörlés