megint vasárnap van

és megint írok. Most pesten vagyok, a Vikinél, ami amúgy elég mókás tud lenni, mert jó hallgatni az aránylag földi Viki, és a dilis barátja Zoli beszélgetéseit. Persze amikor hülyeség van, abban én is igyekszem részt venni. Szóval ez van... itt ülök, és hallgatom, hogy valószínüleg pészméker leszek, ha nagy leszek. És majd akkor megyek haza, és megyek tubest kirakni kupakból. Az is jó lesz. Ott lesz Kitti. Akiről így az internet nyilvánosságán én inkább csak annyit mondanék, hogy nagyra becsülöm. Szóval ennyi. Most asszem megyek, mert indulunk a vonathoz. Igazából mostanában kezdem kicsit felszabadultan érezni magam... Többnyire inkább mondjuk kevésbé szarul... De az is elég. És mostanában kezdek nézelődni. Kicsit ez bizalomgerjesztő. Lehet, hogy mégsem végzetes. na megyek. 

érti aki érti

Violets are blue, and roses are red,
And She would look better with a knife in her back.

van benne valami

Hát az az érzés, amikor először mész vissza oda, amitől messze kell lenned, de tudod, hogy odatartozol, az elég furcsa érzés. Olyan kellemesen furcsa, mert nem is tudod, hogy mit is érzel pontosan, hogy a szabadság az amit az a hely nyújt, vagy a csönd, vagy valami egészen más... szóval érdekes érzés. De amikor megérzed azt a hangulatot, és meglátod azokat a dolgokat amiket ott megszoktál, akkor valahogy teljesen más lesz minden. Szóval az a hely az, ami az otthon.

vasárnap

Egy, hogy nem írtam szerda óta, ami mint az logikusnak látszott akkor, nem volt kedd. Szóval az van, hogy dolgoztam. Mondhatni sokat. Pénteken mentem úgy négy fele, és ma nyolc fele értem haza. Mondjuk nem volt több, mint egy átlagos ilyen rendezvény, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy tegnap pl 20 zenekar lépett fel. De mindegy... ez nem hangosító blog. A lényeg, hogy keveset aludtam, és álmos vagyok. Szóval aludni fogok. Az még a helyzet, hogy pénteken kicsit kivoltam. Ugyanis lelkem békességében kevergetve egyszer csak arra eszméltem, hogy jött a Réka, és én vigyázzak a kabátjára. És persze... hát ki volt pakolva, és ott jött ment, táncolt, szóval úgy elvolt. Én meg ki. Mert azért rossz, ha az ember egész este a volt csaját stírölheti. Hát nem volt jó, cserébe legalább rossz volt. Aztán hajnalban elmentem érte kocsival, és hazavittem, mert azért féltem azt a kis dinnyét. Szombaton is húzós volt a nap, de azért elment. Élvetem a koncertek nagy részét. Közben el kellett mennem a szektás játékkal flesmobra, és az is jó volt. Taggá fogadtak az utópia kollégiumba. Ez mondjuk elég mókás. Este Zalán bebálozott, és én vezettem a kocsiját. Kicsit örlütem, hogy megbízik így bennem. A jövő héten állítólag kifizet. És a hétvégén lehet, hogy megyek Pestre megint. Erről mondjuk most a Vikiék még nem tudnak, úgyhogy ha esetleg itt olvasnátok előbb, akkor mondom, hogy majd kontaktolok veletek úgyis...

nem kedd

Szóval egy másik nap. De hát... Ez nem volt most jó. Sőt, kifejezetten rossz volt. Naszóval az volt, hogy összetűzésbe keveredtem a rendszerrel, ami amint állíthatom, nem jó. Az történt, hogy én mint a jólnevelt írástudatlan gyermek, aki immár rendelkezik laptoppal, elmentem suliba. (Itt már kezd megmutatkozni a rendszer hibája.) És amint ott ücsörögtem, hát elkezdődött az óra, szóval tanár, hetes, jónapot meg ilyesmi. És kb az óra közepén, mikor elkezdtem jegyzetelni (itt említeném meg, hogy előtte nem volt mit, szóval nem én vagyok a gyík), a tanárnő (aki egyébként is utál) rámförmedt, hogy én hogyan képzelem, hogy idehozom a laptopot, és használom (ja, a diszgráfia-vizsgálatot ő kezdeményezte). Gondoltam aztán, hogy ne legyen ebből gond, elmegyek az igazgató helyetteshez, aki anya spanja, hogy segítsen, és akkor az igazgató majd ad nekem egy papírt erről... Hát de nem. Azért, mert én inkább gyakoroljam az írást, meg úgyis kézzel kell majd írnom az önéletrajzot (nem lesz tinta a nyomtatóban?) és amúgyis, nehogy már jó legyen nekem. Szóval még jó, hogy vettünk egy gépet, és még jó, hogy volt is róla szó, hogy van is határozat róla, hogy nem írok könnyen. Szóval most mehetek megint a nevelési tanácsadóba, hogy akkor majd ők adnak róla egy papírt, hogy ugyanmár, haddszabadjon. De ez ugye megint azt jelenti, hogy szívhatok vele, mire megoldódik. Ennek most örülünk. Hali

hatodika, kedd

Ahogy a címből akár lehetne következtetni, ez a nap is tekinthető lett volna átlagosnak. Azonban közvetlenül a buta egyeddel való bájcsevej után egy olyan helyen jártam, ami a személyes boldogságom, boldogulásom és lehetőségeim gyarapításának lehetőségeivel volt tele. Ez a hely a laptopbolt. Szóval ezen a fantasztikus helyen-közvetlenül az után, hogy anya égetett kb egy órát a butasága miatt- hozzájutottam egy olyan készülékhez, melynek mentőautószíne egyértelmű összhangban van a benne rejlő tudással, és varázslattal. Kb 3 óra küzdelem után, hogy a méltán híres vista basic-et kivakarjam belőle, felkerült rá a win 7 és kisvártatva az office is rajta lesz. Ezek után már mást nem is tudok tenni, csak örülni, és vidámkodni. Szóval örvendezek vala neki.

Nekem ez az első...

Furcsa. Nem tudtam, hogy milyen érzés. Szóval, hogy pont így érzi magát az ember, miután először megtörtént. Furcsa érzés, kellemesen furcsa. Tehát ez olyan mint az összefonódás. Összekapcsolva lenni, egy közös valamit alkotni. Egységnek lenni.
És én most itt a gondolataimra, és a világhálóra gondolok. Mert ugye megosztani a gondolatinkat nem egyszerű. És így talán könnyebb. Főleg az elmondom hát mindenkinek elv alapján.