Sokmindent megél az ember. Sok olyan dolgot is, amit nem is szeretne igazán. Szörnyű érzés megalázni a másikat, főképp az akaratunkon kívül. Tudod, ha valami olyat teszel, ami a mást úgy érint, hogy ő megalázva érzi magát, és a lelkét meztelenre vetkőztetve sír csendesen előtted - miattad- akkor legszívesebben eltűnnél. De nem csak ez rossz érzés. Van, hogy az ember olyat tesz, amivel valaki más életét gyökeresen megváltoztatja. Ezek lehetnek jó, és rossz dolgok is. Nekem sajnos most ebből a rosszak maradtak, vagyis ezeket követtem el. Szeretném, hogyha az világos lenne, hogy számomra sem egyszerű. Egy potencionális szeretetforrás elvesztése nehéz. Még akkor is, hogyha az ember éppen fiú. Az a baj, hogy most én vagyok a gonosz. Tegnap azt hittem, el kell mennem innen. Be kell hogy valljam, még mindig nem tudom, hogy ez lenne-e a jó megoldás. De az biztos, hogy valamit tennem kell. És most nem csak magamban. Ebben a városban lassan több az ellenségem, mint a barátom. Ezen nyilván nem sokat segít, ha a barátaimat elhanyagolom, és egyiket másikat átverem. El akartam mennni az El Caminora, de anya kérte, hogy csak az érettségi után tegyem ezt. Most viszont úgy érzem, annyira nincs maradásom, hogy már ma elutaznék. Nem tudom hova, de nem is fontos. Viszont egy valami igen. Azt akarom, hogy szeressenek. Azt akarom, hogy akik körülvesznek, azoknak fontos legyek. És szeretnék művész lenni. Nem tudom, hogy milyen művész lehetnék. Mert igazán nem vagyok jó semmiben. De igyekszem. Ha az még járható lenne, beállnék egy cirkuszhoz. De sajnos ez ma már nem így működik.
Azt hiszem az a konklúzió, hogy kicsit most szakítanom kell azzal, ami körülvesz. Nem remetének menni, de máshol, mást tapasztalni. Nekem például nagyon tetszik franciaország. Angliában meg legalább meg is értjük egymást az emberekkel. Anglia is tetszik. Szerintem megyek. Nem költözni, de javulni. Elsősorban persze El Camino. Az jelentene valamiféle megtisztulást. Remélem. Szóval szerintem Párizs. Azt hiszem elmegyek párizsba. Ide most nem köt semmi. Anya talán, de ő majd megérti. Majd még posztolok, hogy mi lett.
Most van az, hogy éppen zárul le egy szakasza az életemnek. Réka egy nagyon meghatározó szakasz volt, és ő akármennyire érzi úgy, nem tudok könnyen továbblépni. Ez nagyon nehéz most. Ebben is segíteni fog a magány. Meg a távollét. Tudom, hogy olyan címet adtam a posztnak, amiről a legkevesebbet írtam, de nem baj. Most nem tudok sokat írni, mert meg kell nézni zalán új stúdióját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése